Alkalmazott víziók Kolozsváron

A nagyváradi PKE hallgatóinak munkái a kolozsvári Tranzit Házban

A kiállítás megnyitójára május 8-án, 18 órakor kerül sor a Tranzit Házban (Malom/Bariţiu utca 16.), ezt követően a tárlat május 14-ig lesz megtekinthető naponta 12 és 18 óra között.

Meghivo tranzit pke

2014. Május 8-14. között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és a kolozsvári Tranzit Alapítvány közös szervezésében kerül sor a PKE Képzőművészet Tanszékének jubiláló kiállítására, amely tavaly debutált a budapesti Magyar Alkotóművészek Házában.

A hallgatók munkáiból nyílt kiállítás célja, hogy megmutassa a világnak a Nagyváradon immár 10-dik éve folyó képzőművészeti oktatás eredményét, színvonalát, ezzel is reflektálva arra a nem elhanyagolandó tényre, hogy Erdélyben magas szintű, magyar nyelvű képzőművészeti oktatás folyik. A PKE Képzőművészet szakán főleg alkalmazott művészeti feladatköröket érintenek, tágan értelmezve azokat, megvalósításra használva a kortárs vizuális kommunikációban fellelhető összes eszközt.

A kiállítás az "Alkalmazott víziók" koncepció köré épül, egyféle pragmatikus jövőkép az erdélyi huszonévesektől. A kiválasztott munkák között találhatunk grafikákat, digitális nyomatokat, installációkat és videó projekciókat is.

Az alkotások tematika szerint kerültek csoportosításra. Az érintett területek között megtalálható a szociális témakör (többek között a magyar árvíz- és a devecseri katasztrófák is terítékre kerülnek), a digitális (fotómanipuláció) kategória, a mesteri képzésben résztvevő diákok munkáiból készült plakátok, de lesz könyvgrafika és csomagolástervezés rész is, illetve az erdélyi termékek megismertetésére készült kampányok (óriás plakát, film) is bemutatkoznak.

Külön kategóriát szántak az elmúlt 5 év alatt a Szentendrei Grafikai Műhelyben készült grafikáknak, szitanyomatoknak és szentendrei Pap-szigeti alkotótáborban készült munkáknak.

A kiállítás Budapest után Erdélyt is bejárta, hiszen Kolozsvár immár a negyedik helyszín Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Székelyudvarhely után.

plakat tranzit pke

forrás: kmt.partium.ro